fotó áramlás…
2020. április 1-től
Kedves Látogatóink, Ismerőseink, Barátaink!
A Művelődési Otthon zárva van, ám a munkánk lényege, értelme az emberekkel való kapcsolattartás, a mindennapi találkozás nagyon hiányzik. Gondolom, mint minden szakmabeli én is azon morfondírozom hogyan lehetne fenntartani ezt a kötődést. Hogyan segíthetnénk, támogathatnánk a lakosságot. Hitet, reményt, kitartásra való buzdítást nyújtani az embereknek.
Belső, feldolgozó munkát végzünk.
Elérkezett az az idő, melyre évtizedek óta nem volt alkalom, mert egyik rendezvényből a másikba kapcsolódtunk, sokszor volt, hogy naponta két – háromféle alkalmat bonyolítottunk le.
Ez a belső munka megmutatja a pár éve velem dolgozó kollegáknak is, hogy az isaszegi művelődés háza, annak munkája érdemes az isaszegi értéktárba történő felvételre.
Nem is értem, hogy eddig miért nem tettük.
Megannyi „kincsbe„ botlok, melyek örömet okoznak.
Egyelőre képekben szeretném, szeretnénk megosztani az elmúlt évtizedek igen sokszínű élménytárát. Időszerűen az Isaszegi Történelmi Napok eseménysorozatával kezdünk.
Aki megélte, megélhette, szép emlékekkel gazdagíthatja-erősítheti lelkét.
Aki csak most találkozik az eseményekkel, nyugodtan felejtkezzen bele.
Hajrá, tartsanak velünk!
Értéktárunkkal egyetértésben, szeretnék év végéig egy kiadványt összeállítani a kultúrház 50 éves múltjából.
Kérem azokat a lakosokat, akik fotókkal, rövid – érdekes – vidám történetekkel, emlékekkel hozzá tudnának járulni a könyv tartalmához, keressenek fel bennünket messengeren vagy a művelődési otthon e-mail címén.
Vigyázzunk egymásra!!!!
Nagyon hiányzik az április 6-i hagyományőrző történelmi forgatag!
Nem adjuk fel, lesz még a történelmi hagyományőrzőkkel díszfelvonulás településünk utcáin, újra győzelemre visszük a tavaszi hadjárat híres csatáját, figyel még az ország Isaszegre!!!!
Isaszeg, 2020. április 1.
Verseczkyné Sziki Éva
igazgató
Isaszegi Települési Értéktár elnöke