Gaudium Carminis Női Kamarakórus címkével jelölt bejegyzések

A Gaudium Carminis kórustábora Bujákon…

A Gaudium Carminis kórustábora Bujákon…

Ez évi kórustáborunkat Bujákon, egy Nógrád megyei kis faluban tartottuk július 17-től 21-ig.
Hétfőn nagy hőségben érkeztünk a Veronika Panzió és Zarándok Házba, ahol délután elkezdtük a gyakorlást.
A napi 5-6 órás énekléssel jól eltelt az idő, így kedden, szerdán és csütörtökön délután, illetve este jutott idő arra, hogy kicsit kiránduljunk, megismerjük a falut. Fölmentünk a Kálvária dombra, sétáltunk a környező dombokon, gyönyörködtünk a szép kilátásban.
Gyorsan eltelt ez a pár nap…
Hazafelé még Héhalmon a Kőhíd vendéglőben finom ebéddel búcsúztunk a nógrádi tájtól…
Köszönjük a szervezést Ágoston Katának, a Művelődési Háznak a tábor szállásának teljes anyagi támogatását!
Mindenki nagyon jól érezte magát! Hálásak vagyunk, hogy ismét erősödhettünk közösségben és szakmai tudásunkban!

Surmann Mária
Kórusvezető

Megosztás:

augusztus 20. Szent István király és az Új kenyér ünnepe

Szent István király és az Új kenyér ünnepe
2023. augusztus 20.

9:00 Ünnepi Szentmise és kenyérszentelés a Szent István katolikus templomban
10:00 Városi Ünnepség a Szent István szobornál
Közreműködnek: a Csata Táncegyüttes táncosai és az Isaszegi Asszonykórus

kitüntetések átadása
Szendrő János díjátadás,
koszorúzás
„Közös ima városunkért egy dalban”

Szent István király és az Új kenyér ünnepe plakát 2023
Megosztás:

augusztus 27. A Gaudium Carminis Női Kamarakórus nyáresti koncertje

A Gaudium Carminis Női Kamarakórus nyáresti koncertje
a Szent Márton templomban (Öregtemplom)
2023. augusztus 27. 16:00

karnagy: Kovács Gézáné Surmann Mária

Közreműködő művészek:
Fábián Tímea fuvola
Bene Róza csembaló
Kántor Zsolt orgonaművész

A belépés ingyenes, adományokat köszönettel fogadunk!

2023. augusztus 27. Gaudium Nyáresti koncert
Megosztás:

augusztus 27. A Gaudium Carminis Női Kamarakórus nyáresti koncertje

A Gaudium Carminis Női Kamarakórus nyáresti koncertje
a Szent Márton templomban (Öregtemplom)
2023. augusztus 27. 16:00

karnagy: Kovács Gézáné Surmann Mária

Közreműködő művészek:
Fábián Tímea fuvola
Bene Róza csembaló
Kántor Zsolt orgonaművész

A belépés ingyenes, adományokat köszönettel fogadunk!

2023. augusztus 27. Gaudium Nyáresti koncert
Megosztás:

Április 1. Giovanni Battista Pergolesi: Stabat Mater – A Gaudium Carminis Női Kamarakórus és vendégei koncertje az isaszegi Szent István templomban

Április 1.  szombat Giovanni Battista Pergolesi: Stabat Mater – A Gaudium Carminis Női Kamarakórus és vendégei koncertje az isaszegi Szent István templomban a 18 órás szentmise után.
Szólisták: Kovács Ágnes szoprán, Bokor Jutta alt
Orgonán közreműködik: Kántor Zsolt orgonaművész
Karvezető: Kovács Gézáné Surmann Mária

Az esemény ingyenesen látogatható.

Pergolesi-Stabat Mater plakát 2023

 

Megosztás:

április 3-6. Isaszegi Történelmi Napok – XXXIV. Tavaszi Emlékhadjárat

Isaszegi Történelmi Napok plakát
Megosztás:

A Gaudium Carminis Női Kamarakórus évzáró koncertje a Művelődési Házban

A Nemzeti Kulturális Alap – Zeneművészet Kollégiuma támogatásával megvalósult koncerten  (2022. november 26. ) készült fotók megtekinthetők facebook oldalunkon, valamint az esemény felvétele megtekinthető az Isaszegi Aktuálison.

Megosztás:

Isaszegi Advent 2022

Isaszegi Advent 2022

december 2. péntek Isaszegi Advent az új Vásárcsarnok udvarán
9:00-18:00 Adventi vásár
18:00 Pest Megyei Ablaknyitogató
Közreműködők: Isaszegi Asszonykórus, Csata Táncegyüttes

december 3. szombat Isaszegi Advent az új Vásárcsarnok udvarán
9:00-18:00 Adventi vásár
14:00-tól Kreatív asztal, ajándék és díszek készítése, forró tea, mézeskalács
15:00 Széltolók együttes Mikulás koncertje
16:00 Mikulástánc flashmob a Zumba csoport, a Csata Táncegyüttes és a Tá-Me-To csoport közreműködésével

december 9. péntek Isaszegi Advent az új Vásárcsarnok udvarán
9:00-18:00 Adventi vásár

december 10. szombat Isaszegi Advent az új Vásárcsarnok udvarán
9:00-18:00 Adventi vásár
15:30 Vivo Brass Quintet koncert

december 11. vasárnap Isaszegi Advent a Művelődési Házban
Egészségügyi szűrés a Művelődési Ház előtt
11:00-19:00 Karácsonyváró Forgatag – kézműves vásár
17:00 Isaszegre érkezik a Betlehemi láng

december 16. péntek Isaszegi Advent az új Vásárcsarnok udvarán
9:00-18:00 Adventi vásár
Helyi csoportok bemutatói

december 17. szombat Isaszegi Advent az új Vásárcsarnok udvarán
9:00-18:00 Adventi vásár
15:00 Gaudium Carminis Női Kamarakórus

Megosztás: