ELHALASZTVA
Isaszegi Szenior Akadémia előadás
A Milton Friedman Egyetem és az Isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon közös előadássorozata az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával
Az előadások egyórásak és részt vehet rajtuk mindenki,
aki érdeklődik az időskori egészségmegőrzés, tanulási lehetőségek, illetve a
mindennapi életproblémák megoldása iránt.
Merre tart a világ? Hogyan alakítják át a generációk életét a technikai változások?
Előadó: Dr. Jászberényi József
Tájékoztatjuk tisztelt látogatóinkat, hogy a Magyarország Kormánya által 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet értelmében visszavonásig tilos megrendezni a 100 főnél nagyobb létszámot vonzó beltéri rendezvényeket, valamint az 500 főnél nagyobb létszámot vonzó kültéri rendezvényeket.
Ezen időszakra eső rendezvényeink egy későbbi időpontban lesznek megtartva, melyekről pontos információkat szintén a későbbiekben lesz módunk adni. Kérjük kövessék figyelemmel facebook oldalunkat és honlapunkat is, ahol szintén tájékoztatni fogjuk Önöket a rendezvényekkel kapcsolatban.
15:00 Télűző, tavaszköszöntő jelmezes felvonulás
Kiszehajtás és kiszebáb égetés
A Múzeumtól a Szlovák Tájházig
Csatlakozzanak hozzánk mindenféle hangkeltő eszközökkel!
pl. lábasok, kereplők
17:00 Farsang a Művelődési Otthonban
20:00 Gyermek és felnőtt táncház
Stéger Danival és Pálinkás Tündivel
Isaszegi Szenior Akadémia VI. előadás
A Milton Friedman Egyetem és az Isaszegi Dózsa György Művelődési Otthon közös előadássorozata az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával
Az előadások egyórásak és részt vehet rajtuk mindenki,
aki érdeklődik az időskori egészségmegőrzés, tanulási lehetőségek, illetve a
mindennapi életproblémák megoldása iránt.
2019. november 7. csütörtök 17:00
Mr. Google, Mr. Facebook: Meg is gyógyítanak?
Előadó: Pataky Enikő
A program helyszíne: Múzeum, Isaszeg, Madách I. u. 15.